37.rész Élet-Halál

Egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem az este. Legalábbis úgy gondoltam, hogy este van, ugyanis itt folyton sötét volt, tehát csak a megérzéseimre hagyatkozhattam. Amikor a többiek is feléledtek a pánik érezhető volt a levegőben.
- Beszélnünk kell! - jelentette ki Haymitch és mindenkit odahívott magához. - Annie, Peeta és én megyek el Gallel. - kezdett bele, mindannyian bólintottunk - Valószínűleg egy óra múlva már rájönnek, hogy mi nem vagyunk a helyünkön. - folytatta. - Addigra már beszélni fogok Plutarchal és megpróbálunk kimenteni titeket. - mutatott rám Finnre és Katnissre - Ki kell találnunk egy tervet, ami nem kevés idő, legalább egy napig ki kell tartanotok. - mondta.
- Egy nap. Az sok idő. - mondta bizonytalanul Finnick.
- Túléltünk egy viadalt. Egy nap egy cellába már nem is olyan rossz. - válaszoltam és magamra erőltettem egy mosolyt.

A többiek már ott toporogtak a rácsok mellett Galera várva. Finnick Anniet ölelte át, Katniss pedig Peetahoz beszélt.
- Johanna, ha esetleg nem érnénk ide időben... - fordult hozzám Haymitch, de én azonnal közbe szóltam:
- Olyan nincs. Ide kell érnetek. - mondtam magabiztosan, de legbelül tudtam, hogy ez nem így van. Ennyi év alatt már megtanulja az ember, hogy bármi megtörténhet.
- De ha mégis, akkor meg szeretnélek kérni valamire. - itt vett egy mély levegőt - Ha döntened kell, akkor mentsd ki Katnisst. Nem halhat meg a lázadás jelképe! - mondta és közben Katnisst nézte aki a másik oldalon ült. Nem tudtam felfogni a szavait. Azt akarta, hogy Katnisst mentsem ki Finnick vagy épp magam helyett? Azt várta, hogy a legjobb barátomat, aki szinte már a bátyám, helyett a poszátát mentsem meg?
- Ez nem várhatod el tőlem. - ezt akartam mondani, de helyette ez csúszott ki a számon:
- Nem a hetvenötödik Éhezők viadalán vagyunk, Haymitch! - A hangomból kihalatszódott a maró gúny - Ha azt hiszed, hogy Katnisst fogom megmenteni Finnick helyett, akkor nagyon tévedsz!
Haymitch szinte azonnal válaszolt:
- Hát ezt nem érted, Johanna? Nem Katnisst mented meg, hanem a lázadást! Pont te nem érted ezt? Ez éltet téged. A lázadás! - mondta a szemembe nézve - Ha Finnick meghal, azt hősiesen teszi majd, hiszen a halálával egy lázadót hagy éledben. - folytatta - Ha te meghalsz, azt a lázadásért teszed!
Összeszorított fogakkal néztem a férfire. Tényleg képes lennék rá? Feláldozni az egyetlen embert akit szívből szeretek egy lázadásért? Az nem kérdés, hogy a saját életemet odaadnám-e a lázadásért. De Finnickét? Nem. Az övét biztos, hogy nem. Lehet, hogy önző vagyok, és lehet, hogy csak magamra gondolok és nem a népre akik lázadást akarnak, de kit érdekel? Mindenkit elvetek tőlem, az utolsó embert akit szeretek már nem engedem el.
De minden gondolatom mögött ott bujkál a lázadás. Több év után végre a nép újra fellázad, és pont én álljak az útjukba? Hiszen ha hagynám, hogy meghalljon Katniss, akkor azzal azt is hagynám, hogy meghaljon a remény ami most a lázadókban van.
- Nem vagyok képes rá. - szinte csak suttogtam a szavakat, talán Haymitch nem is hallotta. Nem bírnám ki ha meghalna. Nem bír ki több fájdalmat a szívem. Igen, bevallom gyenge vagyok. De mit várnak egy olyan embertől aki mindenkit elveszített, és most az utolsó embert is el akarják venni tőle akit szeret?
Pillanatok múlva lépteket hallottunk, amik a cellánk felé közeledtek.
- Mindenki tudja a tervet? - fordult gyorsan hátra Haymitch mire mindenki egyszerre bólintott.
A bakancs lépteinek zaja felerősödött, majd elénk tárult egy fehér páncélos férfi alakja aki egy kulcsot forgatott a kezei közt.
- Gyorsan! - suttogta az őr, majd feltolta egy kicsit a sisakját, hogy felismerjük.
- Van nálad fegyver, Gale? - kérdezte Haymitch, mire a fiú bólintott és egy kattanással kinyitotta a cella ajtaját.
- Gyertek! - szólt ránk Gale, mire Annie, Peeta és Haymitch kilépett a börtönünkből. - Katniss? - nézett a lányra a békeőrnek öltözött fiú.
- Peeta megy. Én is utánatok jövök. - mondta biztatólag. Milyen jó, hogy ő ebben ilyen biztos.
Gale egy nem épp barátságos pillantással végigmérte Peetát majd kényszeredetten bólint egyet. - Itt hagyok nektek egy fegyvert, és a cella kulcsát. - mondta suttogva és a kezembe adta a két tárgyat. - Mehetünk? - fordult a többiekhez.
- Vigyázz magadra! - hajolt Anniehez Finnick és egy gyors csókot adott a szájára.
Gale, Annie, Haymitch és Peeta szinte egyszerre fordítottak hátat nekünk, a rácsok mögül néztem a távolodó alakjukra. Nyugalom töltött el, legalább ők megmenekültek. Legalábbis azt gondoltam, de mint mindig, az élet erre rácáfolt, hogy még véletlenül se legyen igazam.
A következő pillanatban megjelent egy békeőr és egyenesen a többiek felé vette az irányt.
- Álljanak meg! - ordított az ismeretlen békeőr. Meghűlt bennem a vér ahogy figyeltem, hogy Gale és a többiek szembe fordulnak az őrrel - Mit keresnek itt?
- Kivégzésre viszem őket! - válaszolt Gale a sisakja alól.
- Ma én vagyok a soros, hogy elvigyem őket! - mondta az őr, a hangjából gyanakvás vehető ki.
- Bizonyára változtatás történt. - A szívem úgy dobogott, hogy azt hittem menten elájulok, a kezem izzadt, és görcsösen markoltam a pisztoly nyelét. Nem bukhatnak le!
- Úgy gondolja? - sziszegte az ismeretlen békeőr. - Szerintem nem! - megragadta Gale sisakját és egy pillanat alatt leszedte róla, majd kikapta az övéből a pisztolyt és a fiúra szegezte.
- Egyes osztag, hallanak engem? - ordított bele egy magnóba - Jöjjenek az ötös aulába. - parancsolta. Ijedten néztem Finnickre aki zavartan nézett vissza rám. Tennünk kellett valamit, mielőtt ideér a többi őr. Valószínűleg Finnick is erre gondolt, ugyanis kirángatta a kezemből a kulcsot és belülről kinyitotta az ajtót ami hangos csattanással csapódott a falnak. Kirontottam rajta és gondolkozás nélkül az őre szegeztem a fegyvert majd lőttem. Teli találat.
- Rohanjatok! - ordítottam és meglöktem Anniet hátulról. Katniss és Finnick ott rohant előttem, mindannyian Galet követtük. Pillanatok múlva az egész folyosó vörös fénybe kezdett izzani és bakancsok zaja hallatszott mögülünk.
- A rohadt életbe! -ordított Haymitch. - Rohanjatok! Gyerünk! - gyorsabban szedem a lábam de az őrök egyre közelebb értek.
- Ez nem fog menni! - üvöltött Finnick és kikapta a kezemből a pisztolyt.
- Mit csinálsz? - utána akartam nyúlni, de ő már megfordult, és egyenesen az őrökre nézett akik már ott voltak mögöttünk. Pisztoly ropogás. Ordítás. Vér. Finnick már két őrt is megölt, de nem mintha azok hagyták volna magukat. Egy golyó mellettem beleállt a falba. Minimétereken múlott, hogy nem a fejembe állt a lövedék.
- Feltartom őket, menjetek! - üvöltött Finnick.
- Ne hősködj már, Odair! - ordítottam vissza majd utána rohantam és egy jól irányzott rúgással letepertem az egyik őrt.
- Johanna! Vigyázz! - hallottam meg Katniss hangját, majd egy erős szorítást éreztem a vállamnál ami hátra rántott. Az őr a torkomba boxolt mire én fuldokolni kezdtem, a férfinek még ennyi se volt elég. Meglendítette az öklét és lekevert egyet. Szinte biztos voltam benne, hogy elájulok, a világ már kezdett halványodni előttem. Azon kapom magam, hogy már nem érzem felettem az őr súlyát, és Gale rántott fel a földről.
- Gyere! - rántott meg a karomnál fogva, de én botladozva mentem csak utána.
- Finnick! - hallottam meg Annie kétségbeesett hangját mire rögtön a fiút kezdem keresni a szememmel.
- Johanna! - sziszegte Gale idegesen, de én azonnal magamhoz tértem amikor megláttam Finnicket két őr között, elájulva.
- Gale, vid el őket! - mondtam a fiúnak majd kirántottam az övéből a pisztolyát és az egyetlen emberhez rohantam aki még fontos  volt nekem. Az őrök felém rohannak, a fegyverüket rám szegezték, de engem semmi sem érdekel, csak Finnick aki ott feküdt a hideg betonon. Nem halhat meg. Nem teheti ezt velem! Hátulról valaki kicsavarta a kezemből a fegyvert, majd egy bakancs csapódott a hátamnak, de olyan erővel, hogy én beleszédültem és a földre estem.
- Finnick? - nyögtem fájdalmas arccal, de több szó nem tudta elhagyni a számat mert az egyik őr a halántékomra szegezte a fegyvert.
Meg fogok halni. Éreztem az egész testemben, hogy itt a vég, ennyi volt. A szememmel Finnicket néztem aki még mindig ájultam feküdt. Az utolsó dolog amit láttam mielőtt az őr elsütötte volna a pisztolyt, az Finnick volt. Az egyetlen ember akit szívből szerettem ebben a szerencsétlen világban.

Sziasztok!
Hihetetlenül szégyellem magam, hogy így elhanyagoltam ezt a blogot. Nagyot hibáztam amikor azt hittem, hogy én egyszerre tudok három blogot vezetni, úgy, hogy minden héten kell egy részt írnom. Lehetetlen, nincs ennyi időm/energiám/ihletem. De magamnak csináltam a bajt, és még ha belehalok is akkor is befejezem ezt a történetet! Nem tudom még hányan vagytok itt, megértem ha már senki, hiszen nagyon elhanyagoltam ezt a blogot. És ha még vannak olvasóim akkor nekik NAGYON köszönöm!  Köszönöm,  hogy kitartotok a történet mellett. 
Ha valaki végig olvasta EZT  az valószínűleg a részt is elolvasta (hm...Ki gondolta volna? :D ) úgyhogy mi a véleményed? Írd meg nekem, hiszen egy bloggernek a vélemények a legfontosabbak! ^^ (:
Ui.: Nem, ez nem az utolsó rész ^^ :D 
Ui2.: Igen, ez nem lett valami hosszú rész... /: