31.rész Hawthorne Őrmester

Finnick a jobb oldalamon, Gale pedig a balon fogott át.
- Mit keres itt? - ismételte az őr.
- Kiképzésen vagyok. - nem tudtam jobbat kitalálni. Egyszer csak valaki eltaszította az őrt és helyette az a férfi állt előttem aki a kapuban ellenőrizte a nem létező kódomat. Még egy szó se hagyta el a számat amikor ez a seggfej egyenesen pofon vágott. Az ökle keményen csapódott az arcomnak. Amúgy is émelyegtem az előző ütéstől. A lábam már nem bírta el a testem. Térdre esve kapkodtam a levegőt.
- Maga teljesen hülye?! - Finnick hangja az egész termet átszelte. - Johanna? - hajolt le hozzám.
- Minden rendben... - mondtam nehezen, de közben minden porcikám sajgott.
- Még mit nem! Semmi sincs rendben kedves Johanna! - hallottam meg a férfi hangját - Nézzen a szemembe! - ordította. Nem látta, hogy még levegőt is alig bírtam venni? Fog csikorgatva tűrtem, hogy Gale felhúzzon a földről.
- Szabályt szeget. Nem is egyet. - kezdett el előttem mászkálni a férfi.
- Tudja én csak ilyen rossz kislány vagyok. - úgy voltam vele ebből a szituból nem tudok kimászni, legalább szórakozok egy kicsit.
Gale még jobban megszorította a kezem. Egy gúnyos mosollyal néztem hátra.
- Nyugi Bátyó, nem kell elszorítani  a vérkeringésemet.  -mondtam mézes-mázasan. - Jaj tényleg! Anya azt üzeni, hogy ma te mosogatsz el! - tettem hozzá a legelső dolgot ami eszembe jutott. A férfi ledermedt és össze-vissza kapkodta a tekintetét köztünk.
- Hawthorne? - meredt Galere a férfi - Miért nem mondta, hogy van egy testvére...  - furán méregetett.
- Johanna Mason nem a testvérem Főnök! - mondta rezzenéstelen hangon Gale. A "Főnök" vonásai megkeményedtek. Még pár percig elszórakoztam a piros képén, aztán vigyorogva megszólaltam.
- Igen, én nem a testvéred vagyok, hanem a csajod. - mondtam lágy hangon és hátulról a mellkasára simultam. A férfi elhűlve nézett rám, Gale, amint felfogta, hogy mit is mondtam, olyan erősen könyökölt az oldalamban, hogy felszisszentem. De ez az egész annyira röhejes volt, Gale felháborodott képe, és a férfi hitetlenkedő arca, hogy nem bírtam megállni a röhögést.
- Maga most szórakozik? - sziszegte a fogai közt, de még mindig nem bírtam válaszolni a röhögéstől. - Velem senkise szórakozhat Mason! - alig mondta ki ezt a mondatot amikor az ökle újra az arcom felé lendült. Egyenesen az orromat találta el amiből azon nyomban vér kezdett folyni.
Finnick, aki eddig kérdően figyelte a jelenetet, most előre ugrott és ellökte tőlem az ideges férfit.
- Istenem Johanna! Minek kellett ez? - hajolt le hozzám és a pulcsijával kezdte törölgetni az arcom ami tiszta vér volt.
- Őrmester! Vidd Coinhoz! Most! - ordított a férfi, aki egyre jobban emlékeztettett Köcsög Frankra a börtönből. Gale megragadt és maga előtt kezdett vonszolni.

- Mosd le az arcod! - utasított és belökött a női wc-be.
Belenéztem az előttem álló tükörbe. Az arcomról dőlt az izzadság, és a fél fejem véres volt. A csap alá hajoltam és hosszan folyattam a hideg vizet.
- Johanna! Gyere ki! - kiáltotta, mire gúnyosan elmosolyodtam.
- Igenis Őrmester! - mondtam lenézően és kiléptem az ajtón.
Konkrétan belökött Coin irodájába, ahol már voltak egy páran. A két őr,  a "Főnök" és mellettük Cristian állt. Végül pedig az a férfi aki tartotta az edzést.
- Johanna - biccentett Coin, de én oda se néztem. - Ugye tudod, hogy súlyos büntetést von maga után a viselkedésed. - mondta higgadt hangon.
- Aha, vágom. - pimaszkodtam mire Gale lenyomott egy székre.
- Figyelj ide, Mason. - tornyosult felém a nőci - Ezek a szabályok már akkor is léteztek, amikor te még meg se születtél! Ezek a szabályok tartották meg a rendet ebben a Körzetben! Úgyhogy garantálom, hogy nem te leszel az aki tönkre vágja ezt a jól működő rendszert! - a hangja nyugodt volt és a vonásai még mindig rezzenéstelennek voltak. - Ha nem leszel képes betartani a szabályokat, kiváglak innen! - sziszegte az arcomban mire gúnyosan elvigyorodtam.
- Mindenhol jobb, mint ebben a szürke alagútban, kedves Coin. - Az említett személynek megfeszült az állkapcsa.
- Megszöktél a kórházból, megfenyegettél egy ápolónőt, engedély nélkül mentél be egy tárolóba, majd vettél el egy ruhát. Végül BEMÁSZTÁL a kiképzésre és ott is csak a bajt keverted! - sorolta fel a szabályzatba ütköző tetteim amit én unottan hallgattam. - Már vagy hatszor kidobhattalak volna ebből a Körzetből. - mondta fenyegetően - De nem tettem, mert bíztam abban, hogy megjavulsz. - mondta, mire én az ég felé fordítottam a szemem.
- Nagy hiba. - néztem a nőre lenézően. Ő úgy tett mintha meg se hallotta volna.
- Adok még egy esélyt. De ez az utolsó. - mondta mélyen a szemembe nézve.
-Kösz, Coin, hogy megbízol bennem. Nagyon aranyos. - mondtam röhögve mire idegesen méregetett.
- Vigyék innen! Most! - adta ki a parancsot mire Gale megragadt és az ajtó felé vonszolt. De mielőtt kiléphettünk volna, Coin még utánunk szólt.
- A nyolcvankettes szoba. Együtt fogtok lakni. - mondta. - Hawthorne Őrmester, tartsa kordában Masont. - tette hozzá mire belőlem kitört a röhögés.
- Igenis! - válaszolt Gale, majd kituszkolt az ajtón.
- "Tartsa kordában Masont!" - utánztam még mindig röhögve Coin hangját. - Mintha valami gyilkos lennék... - forgattam a szemem mire Gale sokatmondóan rám nézett. - Attól még, hogy szerepeltem egy viadalon, nem vagyok gyilkos! - mondtam idegesen. Gale még mindig furán méregetett. - Nem. Vagyok. Gyilkos. - ismételtem és akaratlanul is hátra néztem, hogy esetleg nem akarnak megdobálni egy kővel, vagy nem szaladnak utánam azt kiáltozva, hogy én egy   rohadt gyilkos vagyok, semmi több. A kezem remegett ezért ökölbe zártam. Csak egy szó, és újra elkezdenek gyötörni az emlékek. Az idő nem gyógyít. Életem végéig emlékezni fogok a sértő szavakra, a fájdalomra és a szenvedésre.
Épp arra a folyosóra fordultunk volna ahol a szobák voltak amikor valaki visszarántott a vállamnál fogva.
- Johanna! - lihegte Finnick, úgy látszott futva jött ide hozzám.
- Szia - mosolyogtam halványan.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva és végig simított az arcomon.
- Persze, teljesen jól vagyok! - mondtam nevetve.
- Pihened kell! Gale most már elmehetsz! - mordult Finn Galera.
- Épp a szobánkhoz megyünk. - mondtam gyorsan mielőtt Gale is válaszolna valami mogorvábbat Finnek.
- A "szobánkhoz"? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Coin kérdezd! - emeltem fel a kezem védekezően - De most megyek, Finnick. Nagyon fáradt vagyok. - mondtam egy sóhajjal. A szőke fiú még ránézett Galera egy olyan "ha hozzáérsz megölek" nézéssel majd adott egy gyors ölelést.
- Ha bármi van, szólj! - súgta a fülembe mire nem bírtam megállni, hogy ne vigyorogjak.
- Hát persze, Apuci. - nevettem mire ő csak komolyan rám nézett - Tényleg Finnick! Szólok ha baj van. - nyugtattam meg majd hátat fordítva beléptem a szobánkban, amit idő közben a "pasim" kinyitott.
Bár nagyjából reggel nyolc óra lehetett én úgy éreztem mindjárt elalszom. Rávetettem magam az ágyra és a plafont kémleltem.
- Fél óra múlva reggeli. Jössz? - kérdezte Gale.
- Nem, inkább alszom egyet. - vontam vállat. Pár percig mindketten csöndben maradtunk.
- Miért mondtad azt, hogy a testvéred vagyok? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Meg a pasim. - tettem hozzá, mire ő vágott egy grimaszt. - Mert ha azt mondom "Johanna Mason vagyok aki épp most szökött a kórházból" nagy valószínűséggel kidobnak a kiképzésről. - magyaráztam mire ő csak bólintott.
- Máskor találj valaki mást akivel hülyéskedhetsz. - mondta mogorván, majd az ajtó felé baktatott.
- Igenis, Őrmester! - vihogtam mire ő becsapta az ajtót maga után. Ennek nincs humora.

Amikor felkeltem, a lábam köré volt csavarodva a takaró és mellettem egy tálca foglalt helyet. Morcosan ültem fel, de amint megláttam, hogy étel van a tálcán az arcom felragyogott.
- Finnick küldi. - mondta Gale akit csak most vettem észre. A kanapén ült és valami mappát nézegetett. Én csak bólintottam majd kanalazni kezdtem a levesnek nevezett valamit ami a tányérban volt.
- Mit nézel? - kérdeztem Galet aki annyira belemélyedt a papírokba, hogy elsőnek nem is válaszolt.
- Semmit. - mondta gyorsan majd becsapta és eldobta a mappát. Összeszűkült szemekkel néztem rá.
- Mi az a semmi? - kérdeztem gyanakodva.
- Semmi, ami rád tartozna! - nézett farkasszemet velem. Én csak vállat vontam és gyorsan témát váltottam.
- Hány óra van? - kérdeztem mire ő rámutatott a falon lógó órára. Félhárom. Ránéztem Gale alkarjára ahol a napirend volt. Ilyenkor csendespihenő van. Ez a hely ijesztő. Az embereknek minden egyes perce be van osztva és a karjukra nyomtatják az aznapi előírt programjukat. Coin ijesztően komolyan veszi a "rend a lelke mindennek" mondást.
- Átmegyek Finnickhez. - mondtam majd felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.
- Oké. De vacsorára gyere vissza. - figyelmeztettet.
- Mi vagy te? A bébicsőszöm? - röhögtem majd Gale válaszát nem hallva kiléptem az ajtón.

Annie nyitott ajtót.
A tekintete most tiszta volt, nem volt semmi olyan jel ami arra utalna, hogy szellemileg nincs mindig a toppon. Bár mondjuk elég vicces, hogy  ez pont én mondom.
- Szia Annie! - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Szia... - A hangja szomorúan csengett.
- Finnick? - kérdeztem gyorsan mielőtt még a kiscsaj itt elsírja magát.
- Kiképzésen van. - suttogta remegő szájjal, láttam rajta, hogy a kiborulás szélén állt.
- Oké, akkor én megyek....-mondom gyorsan majd hátat fordítottam.
- Johanna...én félek. - mondta alig halhatóan. Lehunytam a szemem.
- Annie...tudod, hogy én nem vagyok valami jó a lelkizésben. - válaszoltam.
- De te vagy az egyetlen aki megértene Johanna! - most már tisztán hallottam a hangjából, hogy sírt nemrég. - Kérlek hallgass meg! - könyörgött. Nem hagyhatom így egyedül, Finnick nem bocsátana meg nekem. Meghallgatom, hogy mi baja, max még mondok pár biztató szót, aztán elhúzok. Szembe fordultam vele majd elmosolyodtam.
- Itt vagyok, Annie. Meséld mi bajod! - na jó, nem igazán ment nekem ez a bátorító beszéd. De Annie mosolygott és talán egy kicsit nyugodtabb lett.
- Finnickről van szó. - hát persze, hogy róla volt szó.

A kanapén ültünk miközben Annie mesélt.
- Nem akarom, hogy elmenjen a Kapitoliumba háborúzni. - mondta halkan majd felhúzta a térdét és átölelte a kezével - Féltem őt. - tette hozzá.
- Én is féltem őt Annie, de Finnick egy nagyon jó katona, nélküle nem tudnánk legyőzni Snowt. - mondtam a lánynak.
- Nem érdekel Johanna! - A hangja haragosan csengett ami Anniet is meglepte - Bocsánat, nem akartam dühös lenni...csak - elcsuklott a hangja - csak ő maradt nekem! Ha bármi baja esik én esküszöm, hogy... - nem bírta befejezni a mondatot. A fülére tapasztotta a kezét és elkezdett ringatózni. Na még csak ez hiányzott!
- Hé Annie! - mondtam halkan de a lány rám se nézett. Mit tenne Finnick? Mélyen beszívtam a levegőt majd leguggoltam Annie elé.
- Finnick vigyázni fog magára. - mondtam a legelső dolgot ami eszembe jutott. De semmi. Nem reagált. - Szeret téged Annie! Nem hagyna cserben. - folytattam tovább de még mindig nem figyelt rám.
Visszadőltem a kanapéra és próbáltam átérezni a helyzetét. Van egy fiú akit már tízéves kora óta ismer, aki szereti és bármit megtenne érte és most el akarják venni tőle. Elvinni a Kapitoliumban ahol nem rég Annie volt bezárva. Egyértelmű. Én is félteném Finnicket.
- Én is félnék. - mondtam halkan, ez volt az utolsó dolog amit akartam volna, hogy megnyíljak egy idegbeteg csajnak. De úgy látszott ez segített. A tekintetét rám szegezte.
- Te is félsz? - suttogta, mire kedvem lett volna felröhögni.
- Igen, Annie. Én is félek. - válaszoltam, mire leengedte a kezét a füléről. - Tudod, nekem is volt egy fiú aki az egész világot jelentette számomra. Samnak hívták és együtt voltunk a viadalon. - Több év elteltével se tudtam Sam nevét kiejteni anélkül, hogy ne szorulna el a torkom.
- Te is féltél amikor Sammal voltatok a viadalon? - nézett mélyen a szemembe. Anniera meredtem, majd lassan kimondtam azt amit gondoltam:
- Nem féltem. Hanem rettegtem. - mondtam és készen álltam a kioktatásra, sértegetésre, vagy épp gúnyolódásra.
A nagy Johanna Mason fél?! Na ne!
Nézd ez a csaj azt mondja vannak érzései...pff...
És a legrosszabb:
Fogd be a pofád te ribanc, mindenki tudja, hogy csak egy gyilkos vagy.
De Annie nem mondott semmi ilyesmit. Bár mondjuk ezen nincs mit csodálkozni. Hiszen ki nézi ki pont Annieből, hogy sértegetni fog bárkit is.
- Pedig annyira...keménynek tűnsz. - mondta halkan mire a hangom megtelt dühvel.
- Az élet arra tanított, hogy ha kimutatom az érzéseim, sebezhető és gyenge leszek. - mondtam, de nem néztem Annie szemébe.
- Finnick is kimutatja az érzéseit. Mégis mindenki szereti. - válaszolta Annie egy kisgyerek egyszerűségével, mire majdnem kitört belőlem a gúnyos nevetés.
- Finnick teljesen más tészta, Annie. Őt minden Kapitoliumi imádta. De valljuk be az őszintét nem a nagy szíve miatt kedvelik annyira. - néztem most Anniera aki a kezét tördelte.
- Nekem ez nagyon nehéz. Látni ahogy Snow kihasználja a kezdetektől fogva... - mondta rekedt hangon.
- Annie, ezt az egészet érted és a családjáért teszi! - úgy látszik ezzel betaláltam, pedig esküszöm, hogy nem akartam kiakasztani.
- Tudom, Johanna! - zokogott újra. - Az a tudat, hogy miattam szenved egyszerűen elviselhetetlen. Elviselhetetlen és igazságtalan! - talán most volt az amikor legjobban együtt tudtam érezni Annievel.
Én is ezt éreztem amikor Sam feláldozta magát értem. Tudtam, hogy azért csinálja, hogy megvédjen de nem fért a fejembe, hogy miattam képes erre. Átöleltem Anniet és próbáltam a magam módján lenyugtatni.
- Mi történt? - vágódott ki az ajtó és Finnick arcával találtam szembe magam. Piros volt az arca és folyt róla az izzadság. Gondolom semmi kedve a barátnője és az én lelki problémáimhoz a kiképzés után úgyhogy elengedtem Anniet és biztatóan rámosolyogtam.
- Szed össze magad Annie! - suttogtam majd elengedtem és Finnickhez sétáltam.
- Ugye nem sértegetted? - nézett rám összehúzott szemekkel.
- Nyugi Rómeó, a hercegnőd jól van! - kacsintottam, majd kisétáltam az ajtón és elköszöntem. Amikor kiértem a folyosóra egy nagy sóhajtás hagyta el a számat. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt-e pont annak a lánynak elmondani az érzéseim aki még a sajátjaival se tud mit kezdeni.
De most már mindegy.
Korgó gyomorral léptem be a szobámba. A fürdőből kihallatszott a víz csobogása. Valószínűleg Gale zuhanyzott. Ledobtam magam a kanapéra és az órát néztem, majd tovább vándorolt a tekintetem az asztalra, amin papírok sorakoztak.
A mappa!
Gyorsan a fürdő felé sandítottam, Gale még mindig ott volt, és remélhetőleg még ott is marad egy ideig.
Az asztalhoz léptem. A papírkupac alatt ott volt az piros mappa amit kerestem. Gyorsan kinyitottam majd végig futottam a szememmel a lapokon. Katonákról lista, semmi érdekes. Egy lista az emberekről akik mehetnek a kiképzésre, túlzottan nem érdekelt. A 13.Körzet szabályai; igen, ezek közül sokat megszegtem...Fegyverek, kikerekedett szemekkel néztem a lerajzolt fegyverekre. Közben a víz csobogása már nem hallatszott. Gyorsan még egyet lapoztam. Bombák; nem akartam hinni a szememnek! Bombák, vázlata és pontos leírása arról, hogy hogyan kell aktiválni őket.
Minek ennyi bomba?
Ezek a bombák nem egy-egy Kapitoliumi hülyét ölnének meg, hanem több ezer ember halálát okoznák!
Az agyam kattogott és próbált megoldást találni arra amit most látott.
Minek Coinak ennyi bomba?
- Johanna? - hallottam meg a hátam mögül Gale hangját.


Sziasztok!
Köszönöm MINDENKINEK a díjakat, igazán jól estek! ((:
Maja és Dodo, majd a ti díjatokra is minél hamarabb megpróbálok válaszolni! :D 
Köszönöm az újabb feliratkozókat, kommentelőket, illetve a +2200 megtekintést!! (:
Véleményeket  nagyon szívesen várok!! :3 
Sziasztoook! :*
ui.: Írni akartam volna még valamit.... de elfelejtettem, hogy mit! )": :DD