32.rész Sajnálnom kéne?

- Johanna! - ismételtem újra a nevem. Egy gyors mozdulattal a kanapé alá gyűrtem a mappát és mosolyogva fordultam Gale felé.
- Szia! - köszöntem, csak egy törülköző volt rátekerve, a hajából vízcseppek hullottak a földre, és a tökéletesen kidolgozott teste most feszült volt az idegességtől. Normális esetben elidőznék ezen a látványon, de most ez cseppet se volt normális helyzet úgyhogy inkább az arcára szegeztem a tekintetem.
- Mit csinálsz ott? - kérdezte és közelebb lépett.
- Mit csinálnék? Ülök a kanapén. - néztem rá bambán, mire ő gondterhelten beletúrt a sötét hajába.
- Tudsz a bombákról ugye? - mondta halkan mire ledöbbenve néztem rá.
- Milyen bombák? - akaratlanul is kicsúszott a számon ez a kérdés. Gale hosszan méregetett, valamikor az arcomat kutatta, vagy épp az asztalon lévő papírokat nézte. Tudom, hogy tudta. Nem hülye.
Farkasszemet néztünk egymással.
- Semmi. Nincs semmilyen bomba. - mondta lassan. Mélyen a szemébe néztem majd bólintottam. Ez egy egyesség volt. Én úgy teszek mintha nem tudnék semmit, ő pedig el is hiszi ez nekem.
- Akkor jó. - válaszoltam. Ő még egyszer rám nézett majd visszament a fürdőbe felöltözni. Én abban a pillanatban kihúztam a mappát a kanapé alól és visszahelyeztem az asztalra. A kanapéra dőltem és meredten néztem magam elé. Egy olyan bombának van abban a mappába a vázlata, ami bármelyik pillanatban ezreket ölhet meg. Ez nem a kapitoliumiak ellen van, ez valami másra kell Coinnak.
Hiszen ha ledobna akár egyet is  a bombák közül, több ezer lázadó és kapitoliumi halna meg.
És Cont miért akarna ennyi ember gyilkosa lenni?
- Mindjárt vacsora. - szakította félbe gondolataimat Gale, aki most a szürke egyenruhában feszített előttem.
- Oké.
- Én nem jövök, még van pár dolog amit el kell intéznem. - magyarázta.
Mint például tovább fejleszteni egy halálos bombát? Sok sikert hozzá!
Én csak bólintottam egyet és feltápászkodtam a kényelmes kanapéról.
- Akkor én mentem. - mondtam ki ezt a teljesen egyértelmű dolgot, majd az ajtóhoz sétáltam. - Szia!- néztem Galera, majd válaszát nem hallva az ebédlő felé vettem az irányt. Ahogy beléptem a helyiségbe minden szem rám szegeződött. Valószínűleg már mindenki hallott rólam a kiképzésen történtek miatt, aki meg esetleg lemaradt róla az a hatalmas lila folt és a vörös orrom miatt nézett meg magának. Páran annyira feltűnően bámultak, hogy az már kellemetlen volt.
Odaléptem a pulthoz ahol egy hústorony állt, kis fehér köpenyben, más néven a kiszolgálónő aki olyan mogorván nézett le rám, hogy féltem mindjárt lecsap a kezében lévő merőkanállal.
- Hol a jegyed? - kérdezte mély hangon a nő.
- Elvesztettem. - mondtam és megvontam a vállam.
A nő unottan rám nézett majd egy tányérba kanalazott valami moslékra hasonlító dolgot.
Megragadtam a tálcám és ahhoz az asztalhoz vettem az irányt ahol Finnickék és Beetee foglalt helyett.
- Szisztok! - köszöntem és ledobtam magam egy székre, a többiek sorjában visszaköszöntek és tovább ettek.
- Hogy vagy Johanna? - fordult felém kedvesen Annie.
- Jól - válaszoltam tömören.
- Pedig agyrázkódásod volt, aminek a mellékhatásai igen súlyosak! Például ha...
- Nem érdekel, Beetee! - szakítottam félbe a mondatát mire zavartan megigazította a szemüvegét. Még egyszer ránéztem, majd nagy unalmamban megfogtam a kanalam és belemártottam az ételbe. De amint megérzem az ízét a szalvétám után nyúltam és kiköptem.
- Ez meg mi a szar? - néztem a többiekre - Hogy tudjátok ezt megenni?! - vágtam felháborodott képet. Beetee a tányéromhoz hajolt és beleszagolt. Elfintorodott majd kitört belőle a röhögés. Összehúzott szemöldökkel meredtem rá.
- Mi ilyen vicces? - mordultam rá mire felém fordul.
- Lucia néninek nem lehetsz valami szimpatikus! - mondta vigyorogva.
- Ki az a franc az a Lucia néni? - néztem a többiekre akik még mindig nevettek.
- A kiszolgálónő.  -mondta - Direkt babapépet rakott az ételedbe. - mosolygott Beetee. Összehúzott szemekkel néztem a hústoronyra aki most unottan támaszkodott a pultra.
- Hülye hájpacni. - dünnyögtem magamban és egy fintorral eltoltam a tányérom.
- Hello! - hallottam meg mögülem Katniss hangját. - Leülhettek? - nézett ránk majd az üres székre.
- Nem bocs, az a szék már foglalt, ha nem látnád! -gúnyolódom. De most komolyan, minek kell engedély ahhoz, hogy leüljön?
Finnick küldött felém egy szúrós pillantást majd Katnissre mosolygott.
- Persze, foglalj helyett! - mondta kedvesen, mire Katniss ledobta magát mellém. Pár percig mindenki csöndben volt, majd a poszáta felém fordult.
- Hol van Gale? - kérdezte.
- Tudom kéne? - válaszoltam mogorván.
- Egy szobában vagytok. - mondta feszült hangon.
- És? - húztam az agyát.
- Tudod, hogy hol van vagy nem? - kérdezte idegesen.
- Keresd meg te...Poszátacsaj. - mondtam gúnyosan. Katniss ökölbe zárta a kezét majd a többiekhez fordult.
- Elment az étvágyam. - mondta és felállt az asztaról. Fogalmam nincs miért kellett ezen ennyire megsértődni.
- Gratulálok, Johanna. Ezt is jól elintézted! - mordult rám Finnick.
- Jézusom Finn...Bal lábbal keltél fel? Vagy mi bajod? - röhögtem. Finnick nem válaszolt.
- Na jó, én mentem. - álltam fel és a pulthoz vittem a kajám. - Kösz a kiszolgálást, te hústorony!- vigyorogtam rosszindulatúan Lucia nénire és direkt úgy raktam le a tálcát, hogy a tányérnak a fele a fehér köpenyre kenődjön. Röhögve léptem ki az ebédlőből. Nagyjából a folyosó közepén tartottam amikor valaki visszarántott a vállamnál fogva. Meglepetten néztem Finnickre aki most haragosan méregetett.
- Miért kellett ezt? - kérdezte haragosan, mire kérdően néztem vissza rá.
- Babapépet rakott a kajámba Finn! Megérdemelte! - védtem meg magam.
- Nem arról beszéltem! Miért nem tudsz normálisan válaszolni, és ember módjára viselkedni? - meredt rám kérdően.
- Most komolyan ezen van mindenki fennakadva? Nem tudom mi a baja a Poszátacsajnak… - kezdtem volna vitatkozni de Finnick közbe szólt.
- Katniss! Érted Johanna?! Nem "poszátacsaj" hanem KATNISS! - nézett rám szúrósan, mire az ég felé emeltem a tekintetem.
- Akkor Katniss...Tökmindegy! - mondtam. - Szóval nem értem miért akadt ki ennyire! Semmi sértőt nem mondtam! - néztem Finnre.
- Katniss mostanában nagyon érzékeny, értsd már meg! Ott van neki Peeta, akit mindennél jobban szeret, de ha a közelébe akarna menni, akkor a srácnak elkattan az agya és még arra is képes lenne, hogy megölje Katnisst, eközben meg játszani kell a szerepét, hogy a lázadókba tartsa a lelket. És még ott van a családja is, akiről gondoskodnia kell.... - mondta szikrázó szemmel Finnick.
Nem akartam hinni a fülemnek.
- Mond hogy csak viccelsz Finnick! - nevettem fel hisztérikusan, de Finn még mindig idegesen méregetett. - Te felfogtad, hogy mit mondtál? - ordítottam és nem érdekelt, hogy mindenki utánunk fordult a folyosón - Miért mindenki őt sajnálja? Arra még senkise gondolt, hogy Peeta mit élhetett át abban a rohadt cellában? Hogy mit tehettek vele, ha már a szerelmét is meg akarja ölni? Arra senkise gondol, hogy míg Katniss csilli-villi ruhákban pózólt, addig Peeta és én egy büdös, mocskos börtönbe voltunk minden egyes nap megkínozva? Erre senkise gondol?! Csak folyton "szegény Katniss"! Nézzetek már egy kicsit körbe, és akkor rájöttök, hogy őt kell a legkevésbé sajnálni! - A szemem szikrákat szórt Finnick felé, a haragom mérhetetlen volt.
- Johanna... - mondta halkan de én közbe szóltam.
- Még nem fejeztem be Odair! Ez a csaj mint a lázadók vezetője? Jó vicc! Attól még, hogy jól mutat a kamerában még nem lesz egy harcos! Az egész egy nagy színjáték! Belőtt haj, kisminkelt fej és előre betanult szöveg! Mi ez? Mert, hogy lázadásnak nem nevezhető az egyszer biztos! - böktem meg Finnick mellkasát. - De a legdurvább az egészben az, hogy még azért is sajnálni kell mert van egy családja. Van egy család, egy hely ahol mindig szeretetre talál. Talán sajnálnom kellene amiatt, hogy törődni kell a húgával és az anyjával? Tényleg sajnálnom kéne? - A hangom remegett - Tizenhatévesen elvesztettem a családom. Minden vágyam az volt, hogy visszakapjam őket és nem érdekelt volna, hogy mennyit kellett volna törődnem velük. Igen, Katnissnak van elég baja, és félti a családját. De legalább neki van kit féltenie, legalább neki van egy családja. - mondtam mélyen Finnick szemébe nézve, aki most összeszorított szájjal nézett rám. - Sose fogom sajnálni Katnisst. - mondtam halkan majd sarkon fordulva a szobám felé vettem az irányt. Elszorult a torkom és a szememet könnyek csípték.
Lehet, hogy meg kellett volna nyugodnom, most, hogy kiöntöttem a lelkem Finnek, de semmi ilyesmit nem éreztem.
- Johanna állj meg, kérlek! - ordított utánam Finnick.
- Hagyj békén Odair! - kiáltottam.
- Sajnálom. - mondta, mire egy keserű mosoly suhant át az arcomon.
Sajnálom.
Ez volt az az szó amit annyiszor, de annyiszor hallottam már. Miért hiszik azt az emberek, hogy egy rövidke szótól helyre jön minden?

Sziasztoook!
Bocsánat, hogy csak most tudtam megírni a folytatás, és hogy ez a rész is NAGYON rövid lett , de semmi időm nem volt, meg most beteg is lettem. Szóval annyi a lényeg, hogy tudom, hogy nem lett a legjobb hosszúság terén ez a rész...De legalább a tartalma tetszik nektek? :"D (:
Sziasztok! (:
Ui.: Köszönöm Fruzsinak, Laurennek és Majának, a kommentet! (: ♡