30.rész Kiképzés

Konkrétan egész héten csak szabályt szegtem és hazudoztam azért, hogy elérjem amit akarok.
- Maga meg hova megy? - nézett rám egy szakállas komor tekintetű férfi. Épp egy raktárba akartam besurranni ahol a ruhákat tartották. Bár már leszedtem magamról a "beteg" feliratú karkötőt még mindig kórháziköpenyben flangáltam.
- Ruháért. - válaszoltam egyszerűen.
- Nem mehet be csak úgy! - nézett szikrákat szóró szemmel.
- Coin megadta az engedélyt. - mondtam gyorsan és csak remélni tudtam, hogy a tatának nem áll szándékában a kijelentésemet leellenőrizni. Pár pillanatig még méregetett majd odaadta a kulcsot.
- Nagyon remélem, hogy nem hazudik! - mondta majd elbaktatott. Én abban a pillanatban bementem a raktárba és kutakodva néztem körbe. Nem volt sok választásom. Csak szürke kezeslábasok sorakoztak egymás mellett méret szerint. Gyorsan lekaptam magamról a fehér köpenyt és felvettem a szürke ruhát. Egy fintorral néztem le magamra és azon gondolkodtam, hogy hogy lehetett ilyen rémes ruhát tervezni. Kinyitottam az ajtót és átpasszoltam a kulcsot a tatának aki még mindig furán méregetett. A következő úti célom a kis szobákhoz vezetett amiben laktak az emberek. Mindenkinek ki volt adva egy szoba és csak engedéllyel költözhettek el a lakók. Hihetetlen, hogy ez a Coin milyen egy irányítás mániás. Nem csoda, hogy nincs férje...
Finnick még régebben mondta, hogy a nyolcvanhatosos szobában lakott Annievel így én odabaktattam és bekopogtam.
- Johanna? - meredt rám kérdően mire gyorsan belöktem az ajtón és kulcsra zártam.
- Had költözzek ide! - néztem rá könyörgően.
- Már amúgy is ketten vagyunk itt...Nem férsz el! - biccentett egyet Annie felé aki éppen aludt.
- Akkor hol aludjak? A folyosón? - néztem rá összehúzott szemekkel.
- Nem. Neked a kórházban lenne a helyed! Különben is, szerinted nem fogják észre venni, hogy eltűntél a kórházból? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Megfenyegettem az ápolónőt, nem fog semmit se mondani. - magyaráztam Finnek. Mivel már jó állapotban voltam nem jártak be hozzám orvosok, csak egy ápolónő akit nem volt nehéz megfélemlíteni.
- Hogy mit csináltál?! - Finnick hangja hisztérikusan csengett.
- Megmondtam neki, hogy ha bárkinek is elmeri mondani, hogy eltűntem akkor nagy baj lesz belőle... - finomítottam a dolgot, mert nem akartam megmondani Finnicknek, hogy konkrétan megmondtam a nőcinek, hogy ha nem fogja be a száját akkor elvágom a torkát.
- Ha ezt megtudja Coin akkor neked véged! - pánikolt Finnick - Ennek semmi értelme! Úgy is észre fogják venni, hogy egyik napról a másikra már eltűnt rólad a karperec és hogy hirtelen már meg is gyógyultál!
Ahogy így átgondoltam a dolgokat lehet, hogy Finnicknek igaza volt és egy rohadt nagy hülyeséget csináltam, de úgy voltam vele, hogy ez még belefér.
- Most már tökmindegy... - forgattam a szemem. - Van ennél nagyobb problémám is! - fontam össze magam előtt a kezem.
- Mint például? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Nem akartam hinni a fülemnek. Ezt most komolyan kérdezte?
- Mint például az, hogy nincs hol aludnom! - Egy kicsit túl hangos lehettem mérgemben mert Annie nyugtalanul ült fel az ágyon.
- Finn? - suttogta álmosan, mire az említett személy lövelt felém egy csúnya pillantást majd Anniehez lépett.
- Minden rendben. Csak itt van Johanna. - suttogta a lány fülébe Finnick. Annie tekintete élénkebb lett és felállva hozzám sétált.
- Szia! - mosolyogott, és mielőtt bármit válaszolhattam volna átölelt. Meglepetten néztem a lányra. Amikor a Negyedik Körzetben voltam akkor eléggé megismertük egymást. Én sose csíptem nagyon a csajt, mert túlságosan jó és "cuki" kislány volt, vagyis a szöges ellentétem. Volt egy olyan idő amikor Finnick teljesen ki volt akadva, hogy én nem jópofizok a drága Annievel. De tudhatta volna, hogy én nem vagyok egy olyan ember aki csak úgy kedves valakivel, főleg ha az a valaki nem is szimpatikus nekem. De nem akartam megsérteni Anniet, főleg, hogy ő is börtönbe volt zárva. Bár nem kínozták meg. Csak azért tartották bent, hogy Finnicknek fájdalmat okozzanak.
Így aztán, nagy nehezen, de én is átöleltem.
- Annyira örülök, hogy meggyógyultál! - mosolygott kedvesen, oké tudtam, hogy ez a csaj egy kicsit hibbant. De hát akkor is, most mit akar? Hogy öribarik legyünk?
- Én is örülök... - feszengve próbáltam valamit kihozni a helyzetből, majd Finnre pillantottam és egy mű mosollyal fordultam Annie felé - Nagyon örülök, hogy egymásra találtatok! - szűrtem a fogaim között és a számba harapva figyeltem ahogy Finn átkarolja Annie derekát.
- Remélem nem sokára te is rátalálsz a szerelemre! - mosolyogott mézes-mázasan Annie. Mindjárt hányok. Ezt a dumát...
A gyomrom össze szorult és egy kicsit szédülni kezdtem.
Szerelem....
Ez volt az az érzés ami Sam halála után nem talált rám, és talán nem is fog. Bár még magamnak is nehéz bevallani, de hiányzott. Hiányzott egy társ aki mindig mellettem van, akire nem csak barátként tekintek. Aki átkarol egy hűvös éjszakán és aki egy csókkal vigasztal ha már elegem van az egész világból. Hiányzott a szerelem.
Nem akarom, hogy rózsákat adjon nekem, hogy mindennap elmondja mennyire szép vagyok, még az se baj ha nem mondja ki, hogy szeret. Mert én nem hallani, hanem érezni akarom a szeretetett.
Sóhajtva néztem a párocskára aki most kérdően nézett vissza rám.
- Na srácok, mi legyen? A folyosón kell csöveznem vagy itt maradhatok? - néztem rájuk csípőre tett kézzel. Finn épp magyarázni kezdett volna de Annie gyorsabb volt.
- Ne viccelj Johanna! Nagyon jól elleszünk itt hárman! Majd Fin alszik a kanapén, így elférsz majd az ágyon! - mosolygott. Finnick kikerekedett szemekkel nézett rám majd a barátnőjére.
- De hát... - kezdett volna tiltakozni, de Annie közbe szólt.
- Semmi de! Ma te alszol a kanapén! - mondta szigorúan, én egy öntelt vigyorral néztem ahogy szegény Finnick bánatosan átcuccolt a kanapéra.
- Ááá hagyd Johanna! Ilyenkor mindig durcás lesz! - mondta Annie és megpaskolta az ágyat maga mellett.
- Jössz aludni? Már későre jár! - mosolygott, mire én csak bólintottam és levettem magamról a ruhát. Annie piros arccal fordult el tőlem, Finnick pedig oda se nézett, már csomószor látott fehérneműben, mivel egy szobában voltunk a negyedikben így sokszor megesett, hogy hiányos öltözetben látott.
A gondolataimat Finn hangos horkolása szakította félbe.
- Mindig ezt csinálja? - suttogtam oda Annienek aki csak kuncogva megvonta a vállát. A fülemre szorítottam a párnám és csak reméltem, hogy el tudok majd aludni Finn röfögése közben.

Végül, én se tudtam, hogy hogyan, de kitudtam magam aludni.
Amikor felkeltem Annie és Finnick még aludt, de tudtam, hogy Finn úgyis nem sokára felébred mert kiképzésre kell mennie. Hajnali ötkor kezdődik és fél hétkor fejeződik be.
Beléptem a zuhany alá és az esélyeimet kezdtem mérlegelni.
Bírni fogom a kiképzést? Felerősödtem ebben a hónapokban, de lehet, hogy nem eléggé. Hiszen a többiek már több hónapja erősítenek, harcolnak, és szellemileg is felkészültek egy háborúra ami már közel volt.
Vettem egy nagy levegőt majd kimásztam a fürdőből és magamra kaptam a ruhám.
Épp fogat mostam, valószínűleg Annie fogkeféjével, amikor megláttam magam a kerek tükörbe. Azt hittem majd fejvesztve fogok menekülni a látványtól, de nem így lett. Bár a hajam még mindig irtó rövid volt, mert lenyírták kopaszra a börtönbe, és a testem még tele volt kisebb-nagyobb sebekkel, de az arcom már ugyanolyan volt mit régen, a szemem magabiztosságot és eltökéltséget sugall. Lassan, de biztosan kezdtem vissza térni önmagamhoz. Ahhoz a Johannához aki az idő múlásával eltűnt és helyette csak egy álarc maradt ami most kezd lehullani az arcomról.
Kiköptem a számból a fogkrémet majd megmostam az arcom és kisurrantam az ajtón. Finnickék még mindig aludtak és tudtam ha felkelnek és nem találnak a helyemen a szívbaj fogja kerülgetni őket így letéptem egy cetlit és kerestem egy tollat:
Jó reggelt te röfögő malac!
Nyugi, nem tűntem el, csak visszamentem a kórházba!
Bár ez egy elég  nagy hazugság volt, de más nem jutott eszembe úgyhogy az ajtóra ragasztottam és kiléptem a folyosóra ahol már csomóan a kiképzőterem felé baktattak. Beálltam a sorba és követtem őket. Felhúzott szemöldökkel néztem ahogy felfelé vesszük az irányt.
- Hova megyünk? - kérdeztem az egyiket, de amint észrevettem furcsaló pillantását hozzá tettem: - Új vagyok. - mondtam mire ő csak bólint, de még mindig hülyének nézett.
- Kint van a kiképzőterem. - adta meg a rövid választ majd elfordult tőlem és elkezdett beszélgetni valakivel. A termet egy kőfallal vették körül és a bejáratnál két őr állt.
Minek kell egy kiképzőtermet így védeni?
Amikor a bejárathoz értem egy kigyúrt pasi lépett hozzám és megragadva a csuklómat magához rántott.
- Maga meg mit keres itt? - kérdezte mogorván.
- A kiképzésre jöttem. - néztem a szemébe.
- Nincs a csuklóján kód. - mondta, mire felhúzott szemöldökkel néztem hátra a mögöttem lévőre. Tényleg egy számokból kirakott kód volt rajtuk. - Nos? Hogy került ide? - kérdezte vicsorogva.
- Új vagyok, ezért nincs kódom. - összefontama  karom a mellkasom előtt. A csávó felsóhajtott.
- Nincs olyan, hogy "új", egy hónapja kiválasztottuk azokat az embereket akik járhatnak a kiképzésre. És ezek az emberek kaptak egy kódot. - magyarázta unottan - Neked meg nincs kódod magyarul nem jöhetsz ide. Úgyhogy menj el innen mert feltartod a többieket. - nézett rám majd eltolt és tovább folytatja a munkáját. Összehúzott szemekkel néztem a pasira. Más taktika kell. Itt biztos nem jutok be. Hátat fordítva kezdtem el sétálni és a falat méregettem ami kisebb-nagyobb kövekből volt kirakva. Talán felmászhatnék rá. Nem volt sok időm mert már nem sok kellett, hogy elkezdődjön a kiképzés. Körbe néztem, és amikor meggyőzötem arról, hogy nem lát senki ráugrottam a kőfalra és elkezdtem mászni.
Szerencsére nem volt valami magas a fal így pillanatok alatt át tudtam mászni rajta. Egy ugrással leérkeztem és kíváncsian néztem körbe. Szinte az egész terem fegyverekkel volt tele. Most már értem miért olyan nagy a védelem.
Egy pasi elfüttyentette magát mire mindenki egy sorba fejlődött. Egy fintorral álltam be a lányok közé és akaratlanul is a sulis tesi órák jutottak eszembe. Körbe nézve megpillantottam Katnisst, a tekintetünk találkozott mire kérdően nézett vissza én csak legyintettem, majd tovább nézelődtem.
A sor legelején Finnick állt. Nem lett volna jó ha észre venne.
Ameddig én nézelődtem a többiek már elkezdtek bemelegíteni, követve a példájukat én is elkezdtem mozogni.
- Ma egymás ellen fogtok harcolni védőruhákba. - magyarázta közben a férfi. - Én fogom kiválasztani a párokat. Mindig csak egy pár fog harcolni, figyeljetek, mert tanulhattok belőle. - mondta majd végig nézett rajtunk és már is elkezdte párokba rendezni a csoportot.
Finnicknek valami nagydarab fickót adtak aki úgy méregetett mindenkit mintha csak az alattvalói lennénk.
Amikor hozzám ért a férfi rosszallóan nézett.
- Téged nem láttalak még. Hogy hívnak? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Basszus.
- Khm...Johanna...Ööö… - segélykérően néztem körbe amikor megállapodott a tekintetem Galenél. - Johanna Hawthorne! - mondtam gyorsan egy műmosollyal.
- Hawthorne Őrmester testvére? - lepődött meg a férfi. Őrmester?! Mi a szar....
- Igen, pontosan! - nevettem fel édesen.
- Örülök, hogy megismerhetem! - mosolygott és kezen csókolt. - Biztos ön is olyan tehetséges mint a bátyja! Egy kemény párt kell találnom magának!  - mondta majd kutakodva végignézett mindenkin.
- Ááá meg is van! - lépett egy rohadt magas, barna hajú fiúhoz - Itt a párod! - vezetett oda hozzá, majd elsétált egy másik lányhoz. Feszengve néztem a "társamat" és próbáltam olyan szögben állni, hogy Finn ne vegyen észre.
Amikor mindenkinek lett egy párja a férfi kilépet elénk.
- Az első pár aki meg fog küzdeni az nem más mint... - pár percig gondolkodott majd egy mosollyal nézet rám - Johanna Hawthorne és Cristian Rodwers! - mondta és a csoport elé lökdösött minket. Katniss úgy nézett rám mint valami őrültre, Finnick idegesen méregetett, Gale pedig nem akart hinni a fülének. A többiek pedig kíváncsian néztek rám. Ezt megszívtam. Égő arccal vettem fel a védő ruhám. A fegyverekhez léptem. Mindegyiknek a hegye le volt tompítva, hogy ne tudjunk sérülést okozni egymásnak. Elvettem egy baltát és támadó állásba helyezkedtem. Cristian egy kardot választott.
- Készen álltok? - kérdezte a férfi, mélyen az ellenfelem szemébe néztem majd bólintottam egyet. Ő is jelezte, hogy készen áll. Elhangzott egy füttyszó ami a harc kezdetét jelentette. Hirtelen újra az arénába képzeltem magam. Cristian egy hivatásos volt, aki minden áron megakart ölni. Az emlékek úgy törtek fel benne mint egy vulkán. A fiú megmozdult és a hasamba akarta szúrni a kardot, én egy gyors mozdulattal kitértem előle és kigáncsoltam. Cristian meglepetten esett el, én gondolkodás nélkül meglendítettem a baltám és a torkába akartam vágni, de ő elgurult a fegyver elől. A lábamat megragadva húzott le a földre, magam elé tartva a baltám védtem az arcom amikor megakart vágni a karddal. A lábamat a nyakára akasztottam és elkezdtem fojtogatni. Ő elengedte a fegyverét és a kezével lehámozta a lábam. Fel akartam állni de ő a földre lökött és lekevert nekem egyet, majd a kezemre lépett, amivel azt érte el, hogy elengedtem a baltám. Nem volt időm védekezni. Látszott a csávón, hogy teljesen elvesztette a fejét. Megragadt a pólómnál fogva és felemelt a földről. Még utolsó próbálkozásként felhúztam a térdem és hason ütöttem, de mintha meg se érezte volna. Egy nagy lendülettel elhajított engem. A hátam valami keménynek csapódott, akármilyen védőruha volt is rajtam, ettől az ütéstől a hátamat még az se védte meg. Csak akkor jöttem rá, hogy a testem minek is csapódott amikor felborult és fegyverek estek ki belőle. Igazi fegyverek. Amiknek nem volt letompítva a hegye. A tekintetem elsötétült. Olyan voltam mint valami vérszomjas vadállat, aki nem bírja elfogadni ha legyőzik. Megragadtam egy földön lévő baltát és felpattanva eldobtam. Az emberek felordítottak amikor a falba állt a balta. Cristian feje mellett. Ha egy kicsit is mellé célzok akkor Cristian meghal.
- Elég! - üvöltött a férfi. Finnick aggódva futott oda hozzám:
- Jól vagy? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Te teljesen őrült vagy?! - ragadta meg a kezem Gale.
- Hogy kerültél ide?! - ordította az egyik őr aki a bejáratnál volt.
Túl sok kérdés, de túl kevés válasz.


Sziasztok! ((:
Itt a 30.rész!! Juhuuu! :D (:
Köszönöm annak aki feliratkozott, illetve akik kommentelnek a részek alá! (:
Ez a rész talán hosszabbra sikerült mint álltalában, úgyhogy kíváncsian várom a véleményeket! (:
Sziasztok! ^^ ♡