29.rész Itt a lázadás!

Finn elmagyarázott mindent.
Hogy a Tizenharmadik Körzetben vagyok, és hogy nem is volt lebombázva, azt is elmondta, hogy abban az öt hónapban mi is történt amíg én a Kapitoliumban raboskodtam.
- Minden nap, perc és másodper csak arról szólt, hogy a tervet fejlesztettük tovább, és próbáltunk pontosítani rajta. Az egész arra épült, hogy Katniss jelképezi a lázadást, egy fecsegőposzáta képében. - magyarázta. Összeszorítottam a szám és próbáltam megállni, hogy nehogy elküldjem a francba Finnt. De most komolyan...Ameddig nekik az volt a legnagyobb problémájuk, hogy a Poszátacsaj milyen ruhát vegyen fel, addig én és Peeta azon agyaltunk, hogy még meddig bírjuk ki élve. Úgyhogy kurvára leszarom, hogy mi van Katniss Everdeennel!
De Finnick beszélt, beszélt és még többet beszélt. Látszott rajta, hogy valakinek már el akarta mondani. Nyilván Annienak nem mondott semmit, mert mindentől félti, és nem akarta, hogy még jobban féljen. Így aztán maradtam én, a "kemény, érzelemmentes Johanna" akinek bármit, bármikor elmondhatsz, mert úgyse veszi a szívére. Egy ideig örültem, hogy ilyenek gondolnak az emberek. De aztán rájöttem, hogy nekem ez nem megy, nem tudok mindig úgy tenni mintha mindent leszarnék és csak a gyilkolás érdekelne.
Én is ember vagyok. Akinek vannak érzelmei.
- Tudod ki az aki megmentett? - zökkentett ki a gondolataimból Finnick, mire kérdően néztem rá.
Teljesen megfeledkeztem a "megmentőmről" Csak a csillogó barna szempárra emlékeztem.
- Katniss "unokatestvére". - forgatta a szemét - Gale - mondta, mire én csak bólintok.
- Tudom ki ő... - bámultam magam elé.
- Finnick! Megbeszélés van! - rontott be kopogás nélkül Katniss mire én egy utálatteli pillantást löveltem felé. - Hello, Johanna... - köszönt bizonytalanul.
- Hello, Poszátacsaj. - mondtam egy grimasszal. Finnick felállt és bocsánatkérő tekintettel nézett rám.
- Majd még találkozunk. - mondta.
- Hát persze... - dünnyögtem magam elé és szúrós pillantással néztem utánuk.

Órák, napok, hetek...Az idő rohamosan telt és én már kezdtem unni, hogy míg én egy ágyon heverek, addig a többiek kiképzésen vannak. És hogy miért is vannak kiképzésen? Mert meg akarják ölni Snowt. Le akarják győzni a Kapitoliumot.
- Nem! - ordítottam Finnicknek aki pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy mi a tervük. - Nélkülem nem mentek sehova! Érthető? - A szemeim szikrákat szórtak a fiú felé. Hogy képzelik? Pont engem akarnak kihagyni ebből? Engem, aki már a 71.Éhezők viadala óta azon agyal, hogy hogy nyírja ki Snowt?
- Johanna, túl gyenge vagy! - mondta halkan Fin, mire felpattantam az ágyamról.
- Te meg miről beszélsz? Adj a kezembe egy baltát és bárkit megölök! - tettem csípőre a kezem. Senkinek se mondtam el, hogy titokban, amikor a nővérke kiment este a szobámból, felkeltem és mindennap esdzettem egy órát, hogy újra formába hozzam magam.
Finnick mélyen a szemembe nézett.
- Nem fizikailag vagy gyenge, hanem lelkileg. - mondta, mire egy nagyot nyeltem.
- Hülyeség! Teljesen jól vagyok! - makacskodtam, mire felpattant a székből, ami egy hangos csattanással földet ér, és közelebb lépett hozzám.
- Johanna! Látszik rajtad, hogy már belefáradtál a színészkedésbe! Hogy már nem tudod játszani a kemény csajt! - nézett mélyen a szemembe - De én nem is kérem, hogy játszd el. Légy önmagad! Mert ameddig nem veszed le az álarcot amit magadra öltöttél sose leszel egészséges! - A hangját egy kicsit felemelte és még közelebb léptem - Hiába bánsz profin egy baltával, hiába tudsz megölni valakit egy konyhakéssel, ha belül egy roncs vagy! - mondta . - Nem akarom, hogy bajod essen, hogy még jobban belezuhanj abba a gödörbe aminek most a peremén állsz. Mert tudod aki oda beesik, azt nagyon nehezen lehet onnan kihúzni. - mondta halkabban. Szorosan lehunytam a szemem és próbáltam felfogni, hogy mit is mondott Finn.
- Te féltesz engem? - kérdeztem óvatosan.
- Mindennél jobban Johanna. - mosolyogott halványan. - Csak tudod nehéz kimutatni... - folytatta - Mert mondjuk Annienek simán megmondhatom, hogy aggódom érte. De ha ugyanezt mondanám neked akkor leharapnád a fejem, hogy nem kell érted aggódni, nem vagy már kisgyerek! - nevetett fel kurtán. Egy halvány mosollyal néztem rá. Mindig is egy nehéz esett voltam érzések terén. Mert egyszerűen az élet megtanított egy dologra: Senkihez se kötődj úgy igazán mert úgyis elveszíted!
Ez volt az az elv ami  egész életemben ott motoszkált az agyamban és amit nem tudtam kiverni a fejemből. Ezért nincsenek barátaim, szerelmem, vagy  ismerősöm. Mert az emberi kapcsolatokhoz érzelmek és kötődés kell, és én ezek közül semelyiket se akartam.
- Tudod hozzá szoktam, hogy értem nem aggódnak... - mondtam váll rángatva mintha csak azt mondtam volna, hogy "hozzá vagyok szokva, hogy zöld a fű".
- Hát akkor van egy rossz hírem számodra... - nevetett fel, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá - hozzá kell majd szoknod, hogy nagyon is aggódni fogok érted! - mosolygott mire belecsíptem az oldalába.
- Nem vagyok már kisgyerek! - idéztem a nemrég elhangzott szavait mire csak megforgatta a szemét, és a karomba pöckölt. Felháborodva horkantottam fel mire ő elkezdett röhögni. Persze én rögtön ráugrottam és elkezdtünk birkózni, amiből, természetesen, én kerültem ki győztesként.
- Na jó! Fizikailag tényleg elég jól vagy! - lihegett mire felnevettem és megpaskoltam a hátát.
- Épp ezért fogom végig csinálni a kiképzést! - mondtam, mire ő egy pillanatra lefagyott, de amint meglátta a makacs tekintettem bólintott egyet.
- Hát jó, ha Coin megengedi akkor semmi probléma. - mondta.
- Majd őt is meggyőzőm valahogy! - kacsintottam egyet Fin felé aki csak sóhajt egyet.

Kopogás nélkül berontottam Cont irodájába.
- Hello Coin! - mondtam szemtelenül. Ő felnézett a papírjai közül és felhúzott szemöldökkel nézett végig rajtam.
- Johanna - biccentett egyet felém köszönés kép. Ledobom az előtte álló székre magam és rákönyököltem az asztalra. Az arca megrándul az idegeségtől, mindig is szerettem hülyéskedni az olyasfajta merev libákkal mint ő.
- Miért jöttél? - kérdezte hidegen.
- Nem fogok többet abban a kórházban rohadni. - mondtam gúnyosan - Elmegyek a kiképzésre.  - jelentettem ki és felálltam olyan "részemről elintézve" stílusban.
- Nem - A hangjában érződő hidegség egy pillanatra megijesztett.
- Miért mit akar? Hogy a lázadás közben a kórházi ágyikómban feküdjek, miközben emberek halnak meg? Ártatlan emberek! - A hangomat felemeltem.
- Ilyen állapotban nem mehet harcolni! - most már ő is felállt és fenyegetően méregetett.
- Maga meg mi a szarról beszél? - most már ordibáltam.
- Ne merészelj ilyen hangnemben beszélni velem! - máskor elnevettem volna magam egy ilyen beszóláson de most csak dacosan felemeltem a fejem. - Arról beszélek kedves Johanna, hogy nem engedhetek egy olyan embert harcolni aki már egy rövidke szóváltástól is teljesen rosszul lesz! - célzott a mostani helyzetre. Úgy méregettem a nőt mint akit  mindjárt megtépek a hajánál fogva.
- Teljes mértékben jól vagyok, kedves Coin! - mondtam gúnyosan, láttam rajta, hogy  elszakadt a cérna.
- Na ide figyelj, Mason! Mi mentettünk meg attól, hogy ne  egy mocskos, büdös cellába halj meg! Úgyhogy legalább egy kis tiszteletet vagy hálát elvárnék! - nézett rám dühösen, de mivel látta rajtam, hogy nem igazán hatott meg a dumája még ezt is hozzá tette: - Ha így folytatod megígérem, hogy visszajuttatlak abba a cellába! Érthető? - A hangja fenyegető volt és rideg. A szívem felgyorsult attól a gondolattól, hogy bármikor is visszakerüljek abba a börtönbe. De össze kellett szedni magam. Nem szabad kimutatnom a félelmem.
- Nem te, és nem is a többi Tizenharmadik Körzeti lakó mentett meg! Hanem Gale. Ő az egyetlen akinek köszönettel tartozom! - sziszegtem a fogaim közt.
Ahogy kimondtam a mondatott az ajtó kinyílt és egy magas, barna szemű, helyes fiú lépett be rajta. Emlegetett szamár...
- Tessék Coin! - néztem gúnyosan a nőre - Csak is neki köszönhetem, hogy élek. Senki másnak! - néztem mélyen Coin szemébe majd hátat fordítva neki kisétáltam Gale mellett, aki még mindig meglepetten állt a küszöbön.

Elég furán néztek rám, ugyanis kórháziköpenyben és a "beteg" feliratú karkötőben császkáltam a folyosón. De engem ez izgatott legkevésbé. Rossz megérzésem volt Cointal kapcsoltban.
És én bízok a megérzéseimben.
Nem hagyhattam, hogy itt tartson, távol a háborútól és a lázadástól. Hiszen én is ehhez a csapathoz tartoztam. Ahhoz a csapathoz akik meg akarják ölni Snowt! Úgyhogy, akár törvényt szegve is, de bejutok a kiképzésekre.
Vigyázz Snow, mert a nép fellázadt! És semmi sem állíthatja meg őket.

Sziasztook!
Itt a következő rész és én megint megkérdezem: Hogy tetszett? Vélemény? :D 
Igen, tudom...EZ a rész SE lett valami hosszú....Bár most nem is volt benne annyi történés, talán ezért lett rövidebb! (: Sajnálom, hogy mostanában ez a max hossza egy résznek, de az időm és az energiám erre futja ): 
De ettől függetlenül remélem annyira nem lett szörnyű a rész! :"D 
Sziasztook! ((:
ui.: Köszönöm az ÚJABB feliratkozókat! Sokat jelent nekem! (: