Nem aludtam jól. A gondolataim nem hagytak nyugodni, még az alvás puszta gondolata is nevetségesen hangzott.
Felültem az ágyon és beletúrtam a hajamba. Nem tudtam, hogy mit várjak ettől a naptól. Gale vajon már kitervelt valamit? Vagy még egy kihallgatásra akarnak elvinni? Esetleg végre kiderül, hogy mi a helyzet Finnel? Úgy éreztem magam mint amikor kilencévesen kaptam karácsonyra egy százdarabos kirakóst és véletlenül kiesett a doboz a kezemből. Sose lett meg mind a száz darab, lyukak voltak a szép mintán ami a kirakóson volt és nem értettem meg, hogy ebből az egészből minek is kéne kijönnie. Most is ugyanez volt az helyzet, túl sok része hiányzott a történteknek és nem tudom összerakni, hogy mibe keveredtem. Az agyam tele van nagy fekete lyukakkal, mint anno a kirakós és per pillanat úgy érzem sose lesz teljes a kép. Túl sok kérdés, túl kevés válasz.
Ledobtam magamról a takarót és kirántva az első fiókot ami a kezem ügyébe került kivettem belőle egy törölközőt és egy sima fekete fehérneműt, majd a mosdóba siettem.
Meg se vártam, hogy felmelegedjen a víz, a zuhany aláálltam és lehunyva a szemem élveztem ahogy a víz lemossa a testemről az izzadságot. Bárcsak a gondokat is ilyen könnyen ki lehetne űzni a fejemből. Rövid idő múlva kiléptem a vízsugár alól és magamra tekertem a törölközőt. A tükörben vettem magam felé egy rövid pillantást de nem sokáig időztem a tekintetemmel az arcomon, nem tetszett az amit láttam...Nyúzott voltam és üvőltött rólam, hogy akár egyhelyben is el tudnék aludni. Kisimítottam a hajam a szememből mire a sötét karikák csak még feltűnőbbek lettek, mintha csak öt évet öregedtem volna. Felsóhajtottam és hagytam, hogy a frufrum visszahulljon az arcomba. Épp az ajtó felé vettem volna az irányt amikor megakadt valamin a tekintetem. Még levegőt is elfelejtettem venni. A kis készülék ott volt az orrom előtt, a szemközti fal sarkába felszerelve, és a piros jelzés az oldalán mutatta, hogy működésben van.
Egy lehallgatókészülék volt. Olyan kicsi, hogy az ember akár egy bogárnak is gondolhatná ha nem figyeli meg pontosan.
Éreztem, hogy a pulzusom az egekbe szökött. Beletúrtam a hajamba és fel-alá kezdtem mászkálni idegességemben.
Mégis mi a francot csináljak?
Próbáltam visszaemlékezni a tegnap esti beszélgetésünkre Galeval. Szerencsére a bombákról, vagy arról, hogy hol vannak a többiek nem beszéltünk, de a szökésről egyértelműen. Istenem, az egész tervet felvázoltuk miközben egy rohadt poloska volt a falon! Hogy lehettünk ennyire figyelmetlenek?
Tudtam, hogy csak az én szobámba szereltek föl, hiszen amikor Thomasnál voltam, elmentem a mosdóba és nem volt semmi a falakon. Vagy csak nem vettem volna észre?
Minél többet gondolkoztam annál jobban megfájdult a fejem. A pánik kezdett eluralkodni rajtam.
-Nyugalom.-mondtam magamban és vettem egy mély levegőt. Semmi pánik. Kiléptem a mosdóból és az órára néztem. Még csak hat óra volt, talán nem ébredtek fel a többiek és még nem ellenőrizték le a hangfelvételt. De mi van akkor ha már éjjel lehallgatták?
Akkor gyorsan kell cselekednünk.
Meg kell találnom Galet. Magamra rángattam a legelső ruhadarabot amit találtam és megkötöttem a bakancsom. Kiléptem a folyósóra és becsaptam magam mögött a szobám ajtaját. Szembe kellett néznem a következő problémával: fogalmam sincs, hogy hol lehet Gale. Megindultam jobbra és lehajtottam a fejem, hogy kevésbé legyek feltűnő a kameráknak. Sebesen sétáltam, nem néztem fel, az egyik fordulóban nekiütköztem egy kemény mellkasnak mire felcsillant a remény bennem, hogy esetleg Gale lenne az, de nem volt szerencsém. Felpillantva Thomasszal találkozott a tekintetem aki kérdően nézett rám.
-Láttad valahol Galet?-tettem fel a kérdést mielőtt ő kezd el arról faggatni, hogy miért rohangálok a folyóson reggel hatkor.
-Most vette át tőlem az őrködést a jobb szárnyon.-mondta mire én azonnal megindultam abba az irányba, de ő a karom után kapott ezért muszáj volt visszafordulnom felé.-Miért keresed, valami baj van?-a hangja nem illet a kérdéshez, semmi aggódás nem volt benne. Thomas gyanúsan méregetett ami azonnal arra késztettet, hogy magamra erőltessek egy nyugodt ábrázatot és kitaláljak valami kézen fogható választ.
-Rosszat álmodtam, ilyenkor mindig szükségem van valakire akinek kibeszélhetem az érzéseimet és itt most csak Galet ismerem...-mondtam és próbáltam elnyomni a szarkazmust a hangomban. Ha valaki aki ismer és hallotta volna ezt a dumát valószínűleg sírna a nevetéstől. Én meg a kibeszélem magamból az érzéseimet...Jó vicc. Látszott Thomason, hogy őt se győztem meg túlzottan, de nem is vártam meg, hogy lereagálja a helyzetet, elmentem Gale felé. Gyorsan szedtem a lábaimat, pillanatok múlva már meg is pillantottam a fiút aki fegyverrel a kezében kisterpeszben, egy ajtó előtt állt.
-Szia Joha...
-Gáz van.-vágtan közbe a mondatába mire azonnal megérzten hogy minden izma megfeszült. Gale úgy helyezkedett hogy a testével kitakarjon egy kamera elől és kérdően nézett le rám.-Egy poloska van a fürdőszobámban.-suttogtam mire Gale kikerekedett szemekkel bámult rám.-Már csak idő kérdése és tudni fognak mindenről, a tervünkről, hogy meg akarunk szök...
-Találkoztál azóta valakivel?-fojtotta belém a szót és a tekintete sebesen járt a hátam mögött a folyósón.
-Igen, pár perccel ezelőtt, Thomasszal.-mondtam és elhúzom a számat.-Próbáltam félrevezetni de egyértelműen gyanakszik, sejti, hogy valamit eltitkoltam.
Gale gondterhelt tekintetébe fúrtam az enyémet és vártam, hogy mint mindig, előálljon egy világmegváltó tervvel, de ez most elmaradt. Idegesen markolta a fegyverét és látszott rajta, hogy nem jut eszébe semmi amivel kimászhatnánk ebből a kalamajkából. Épp előálltam volna azzal az eszeveszett ötlettel, hogy menjünk be oda ahol leszokták hallgatni a poloskákat és ahol a kamerák felvételei vannak és töröljük ki a tegnapi hangfelvételt amikor valaki ránk parancsolt hátulról:
-Hé, Ti!-ordítotts el magát egy katona a folyósó végéről és ahogy ránéztem és a kezére ami a pisztolyát markolta, tudtam, hogy rájöttek...Lehallgatták a beszélgetésünket.-Fel a kezekkel, tudjuk mit terveztek.-mondta és tovább sétált felénk. A katona mögött ott volt Thomas és még kettő jól megtermett őr, előttünk meg mi, Galeval és egy ajtó.-Fel a kezekkel, Hawthorne dobja el a fegyvert!-szólított fel minket újra az egyenruhás férfi, egyre közelebb jött hozzánk, alig lehetett pár lépésre. Galevel egymásra néztünk és szó nélkül megértettük egymást. Egyszere fordultunk meg és kirohantunk az ajtón. Ahogy kiléptünk a hátsó bejáraton egy keskeny füves út volt előttünk, jobboldalt pedig a tíz méteres kőfal ami védte a bázist. Sebesen követtem Galet aki még egy nehéz géppuskával a hátán is gyorsabb volt mint én. Élesen balra fordult mire én lekövettem a mozdulatot. A kopár, letaposott füvet beton váltotta fel, harci repülők és autók vettek körül minket, nem messze tőlünk pedig ott volt egy hatalmas acél ajtó, a bázis kijárata, előtte pedig két őr aki zavartan néztek ránk.
-Álljanak meg, különben lövök!-kiáltott fel mögülünk egy katona. Az ajtót védő őrök is feléledtek, mindketten ránk szegezték a pisztolyukat. Mögöttünk ordítások hangzottak fel majd egy figyelmeztető lövés. Körbevettek.
-Utolsó esély.-kiáltotta Thomas, hátra fordulva pedig megállapítottan, hogy mind a négy férfi felénk tartotta a fegyverét. A pániktól elszorult a torkom.
-Gale!-kiáltottam a fiúnak épp abban a pillanatban amikor elkezdtek záporozni felénk a lövések. Akaratlanul is felsikoltottam. Gale megragadt és lerántott a földre, majd egy tank menedékébe húzódott velem együtt. Csak most vettem észre, hogy hogy kapkodom a levegőt, a pulzusom száznyolcvan körül lehetett. Galera meredtem. A katonák pillanatok múlva beérnek minket és nekünk kampec. Gale előhúzott egy kést és a kerítéshez rohant. Csak akkor döbbentem rá, hogy itt már nem kőfal húzódott hanem sima drótkerítés amit egyszerűen szét lehetett vágni. Gale ezt meg is tette.
-Amilyen gyorsan csak tudsz, fuss az erdő felé-mutatott a fák rengetegére-Pillanatok múlva követlek.-ahogy ezt kimondta egy lövés pattant le a tank védőburkáról ami beindította a túlélési ösztöneimet és futásnak eredtem. Hallottam, hogy Gale egy kattanással kibiztosította a fegyvert és lőni kezdett a katonákra. Már majdnem az erdőhöz értem amikor hirtelen belémnyíllal a felismerés, hogy mit is tettem. Abban a pillanatban megfordultam a tengelyem körül és szembe néztem a bázissal. Gale már felém futott, mögötte ott feküdtek a halott katonák, de látszott, hogy ő is megsérült, sántított és szorosan markolta a vállát.
-Fuss, Johanna!-ordította nekem de én kizártam a hangját, még az se érdekel, hogy újabb katonák tartanak felénk felfegyverkezve. Csak egyetlen dologra tudtam gondolni:
-Finnick...-suttogtam és úgy érztem mintha csak egy kést mártottam volna a legjobb barátom szívében. Annyira el voltam foglalva a saját problémáimmal és azzal, hogy mentsem a bőrömet, hogy teljesen elfeledkeztem a védtelen és sebesült Finnickről.-Finnick!-most már ordítottam a nevét, egy erős kar ragadt meg és rángatott tovább az erdő felé. Valaki rám lőtt. Éreztem ahogy a golyó felsérti a bőrömet és egy fájdalmas üvöltés hagyta el a számat.
-Menekülj és ne nézz vissza!-rántott magával Gale, de én nem engedelmeskedtem neki. Bár a lábaim maguktól mozdultak, nem tudtam elszakítani a tekintetem a bázis szürke falától amitől egyre jobban távolodtunk.
Cserben hagytam Finnicket és lehet, hogy ez az életébe fog kerülni.
Szia, lesz folytatás?
VálaszTörlés