19.rész Vele minden szebb

Egy hangos robbanásra keltem.
Ágyú durranás!
Kikerekedett szemekkel és kalapáló szível fordultam Samhoz. Szinte rávetettem magam és az arcom a szájához nyomtam. Éreztem ahogy a lehete cirógatja a bőröm.
Lélegzik.
Egy hatalmas sóhaj kíséretében egy fának döntöttem a fejem. Nem is tudtam, hogy tudtam elaludni. Újra az ájult társamra néztem, akinek hibátlan arcához egy hibátlan test járult.
Megérdemlem egyeltalán ezt a fiút?
Megráztam a fejem.
Utáltam amikor egy lány ilyen kérdéseket tesz fel magának. Ha nem érdemelte volna meg a fiút, akkor nem kapja meg. Ennyi.
Nem tudom miért, de elvigyorodtam attól a gondolattól, hogy én nekem egy olyan fiú jár mint Sam.
Egy puszit nyomtam Sam szájára és elkezdtem ásni.
Igen, ásni.
Már nem bírta tovább a gyomrom és sürgősen élelemért kiáltozott. Mivel Samet nem hagyhatom egyedül, ergo nem vadászhatok, csak gyökereket tudok enni úgyhogy vigyázzanak a játékmesterek mert a fél Arénát is feltúrom ha arról van szó! Pár perc múlva már rágcsáltam valami gyökeret. Viszont az unott rágcsálásom után hihetetlen szomjas lettem. Tudtam, hogy a közelbe van egy folyó, de Samet nem tudtam ott hagyni. Unalmamban a baltám után nyúltam és egy levéllel elkezdtem tisztogatni. Arra lettem figyelmes, hogy a föld remegni kezdett. Gyorsan felpattantam és felemeltem a baltám. A levegőben egy fülsikító hörgés hangzott fel. Meredten néztem körbe. Ez az üvöltés nem emberi volt, de állaté sem. Valami más közeledett felém.
Bűz csapta meg az orrom, a földön mintha csúszott volna valami. Kikerekedett szemekkel néztem az egyik bokor felé, amiből egy csontos, szürke kéz kandikált ki. A levegőt nehezen vettem. A szívem kihagyott egy ütést amikor egy félig lerohadt emberi fej bukkant ki és a kezével felém vonszolva magát. A szeme megcsillant a halvány fényben. A tizenegyes lány szürkés szeme bámult vissza rám.

Nehezen tudtam megállni, hogy ne kapjam el a fejem és, hogy eszeveszettül el ne rohanjak. De Sam ott feküdt a lábam mellett védtelenül. Ettől a gondolatól felbátorodtam és a zombi fejébe hajítottam a baltám. Hangos reccsenéssel beleállt a homlokába a fegyver. Kitéptem a baltám és felhúzott szemöldökkel meredtem a földre. Mit ne mondjak, a játékmesterek ki tettek magukért, a zombi mutáns kiválóan sikerült.
Egy újabb kúszó hangot hallottam, de most nem láttam semmit, már épp hátra fordultam volna amikor csontos  ujjak ragadták meg a bokám és lerántottak a földre.
Felsikoltottam.
Az újabb zombi elkezdett rajtam mászni és közben hörgött mint egy szenvedő vadállat. Próbáltam lerúgni magamról, de azzal csak azt értem el, hogy a csontos ujjait még jobban belevájta a bőrömbe.
Kirázott a hideg amikor a földhöz nyomott és felém hajolt. Éreztem a rothadó hús szagát, ahogy a szemébe néztem újra egy sikoly hagyta el a számat. Jacob gesztenyebarna szeme engem bámult. Elkezdtem rángatózni és ordibálni. Bár a baltám ott volt a kezembe, ő a földhöz szorított és nem hagyta, hogy mozogjak.
- Johanna? - kérdezte egy halk, erőtlen hang. A szemem kikerekedett és ijedten fordultam Samhoz aki zavartan nézett körbe. A zombi is odakapta a tekintetét és elkezdet Sam felé sziszegni.
A figyelmetlenségét kihasználva megfogtam a baltám és a fejébe vágtam. Lihegve és őrülten dobogó szívvel néztem ahogy a feje levált a testétől. Az arca felém gurult és ekkor megláttam Jacob tekintetét, a halott üveges tekintetét.
Összeszorítottam a szemem és Sam felé futottam aki kikerekedett szemekkel nézet a rothadó testekre.
- Sam? - néztem a szemébe és a vállára tettem a kezem.
- Itt meg mi történt?
- Te még tegnap elájultál, most meg szórakoznak velünk a játékmesterek. - Az arcomon egy savanyú grimasz jelent meg.
- Úristen! Azt hittem széttép az a...zombi? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, ugyanis elég hülyén hangzik, hogy épp egy zombi támadt le. De végül is ez a viadal, itt bármi megtörténhet.
- Nem tudom mik ezek, a lényeg, hogy felébredtél. - mondtam sóhajtva, ő csak elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám. A kékes szempárba néztem.
- Johanna.... - suttogta feszülten, mintha valami baj lenne. Felhúzott szemöldökkel néztem rá - A hátad mögött ott van Markus… - nyelt egy nagyot - félig lerohadt fejjel. - tette hozzá. A szemem kikerekedett - Nem vett még észre, szép lassan fordulj meg és dobod rá a baltát. - mondta suttogva, de én nem tudtam engedelmeskedni. Attól a gondolattól, hogy ott van  mögöttem a halott körzettársam kirázott a hideg. Nem tudtam nyugodt maradni. Egy hirtelen mozdulattal megfordultam és célzás nélkül eldobtam a baltám. Persze ennek meg is lett az "eredménye". A baltám még a közelébe se ment Markusnak. Idefordította a fejét és a szemembe bámult. Közelebb húzódtam Samhoz aki megfogta a kezem.
Itt van Markus. Akit én öltem meg. Rothadó testtel.
A térdem remegett, elkaptam a tekintetem. Markus nem habozott, egy gyors ugrással rám hajította magát. Olyan erővel csapódott nekem, hogy én Samra zuhantam, ő pedig a fának. Felordítottam amikor megéreztem körzettársam ujjait a bőrömben. Többször is sípcsonton rúgott, és a habzó nyála rám folyt. A szívem eszeveszettül dobogott, a levegőt kapkodva vettem. A testem megfeszült ahogy megéreztem az alvadt vér szagát.
- Sam! - ordítottam és ekkor Markust valami átszúrta és legurult rólam a teste.
- Johann - guggolt le mellém Sam, és megfogva a kezem felhúzott. Remegve álltam a lábamon. A testem minden egyes porcikája véres volt, a rám telepedő Markustól. Újból megéreztem a vér szagát. Nem bírtam a lábamon megállni, térdre rogytam a fák között és elkezdtem öklendezni. Az elmém nem akarta feldolgozni azt amit látott.

- Nyugodj meg, Johanna! Ez nem Markus volt. Csak egy játékmesterek által kitalált dolog. - lépett mögém Sam és a vállamra tette a kezét.
- De amikor megláttam a tekintetét olyan igazinak tűnt. - mondtam halkan.
- Csak egy trükk.
- Egy trükk. - ismételtem.
Hinni akartam neki, elhinni, hogy tényleg csak egy rohadt trükkről volt szó. De nem ment. Mert legbelül tudtam, hogy ez most nem egy játékmesterek által kitalált dolog. Hanem egy újabb figyelmeztetés:
Vigyázz Johanna Mason, mert neked is ez lesz a sorsod.

Egyöntetűen arra a döntésre jutottunk Sammal, hogy elmegyünk a folyóig. Szerencsére tényleg nem volt mesze. Amint odaértünk én belevetettem magam és mohon inni kezdtem belőle. A vizet piros színűvé színeztem ahogy a ruhámból és a testemről lejött a vér. Hihetetlen jó érzés volt ahogy a bőrömet a hideg víz érintette, bár lehet, hogy a frissen szerzett sebeimnek nem tett túl jót.
- Istenem, végre víz! - sóhajtott fel Sam. Elvigyorodtam. Hát persze. A tengeri fiú mi másra vágyna mint egy kis vízre? Arra eszméltem fel, hogy az arcomba fröcskölte a vizet.
- Hé! - fordultam felé csípőre tett kézzel.
- Elbambultál. Valamit tennem kellet! - válaszolt vigyorogva, mire csak ráugrottam és elkezdődött a vízicsata. Ami elég vicces volt, hiszen nagyjából combközépig ért a víz, és tele volt faágakkal a folyó, így minden pillanatba meg kellet állnunk ugyanis valamelyikünk egy nagyot esett az ágak miatt, persze ilyenkor jó nagy röhögésbe törtünk ki.
- Egy Arénába röhögünk és viccelődünk, hát nem vagyunk teljesen normálisak...khüm...finoman fogalmazva. - jegyeztem meg vigyorogva, mire csak Sam ledugta a fejem a vízbe és valami olyat mond, hogy "te csak maradj csöndben!". Már sötét volt amikor abbahagytuk egymás piszkálását. Vizesen csattogtunk ki és mivel nem volt túl meleg remegve dőltem neki egy fának. Sam ahogy észrevette, hogy remegek, magához húzott és átkarolt.
- Ezt meg, hogy csinálod? - kérdeztem hitlenkedve.
- Mit?
- Hát, hogy nem fagysz halára! - válaszoltam, mire csak szelíden felnevettet.
- Már megszoktam. - mondta mosolyogva.
Az erdőt nézem ami még tegnap ijesztő és fenyegető volt számomra, most pedig, hogy itt fekszem Sam karjaiba, nyugtató volt és egy cseppnyi félelmet se éreztem.
Felsóhajtottam.
Sammel minden szebb.


Szisztoook!
Iszonyatosan  sajnálom, hogy csak most hoztam ezt a részt, de egyszerűen nem volt időm megírni hamarabb! ):
De most it van a 19.rész! $:
Mint látjátok nincs sok hátra az Arénából, de persze ez nem azt jelenti, hogy itt a story vége! (;
Hogy tetszett? ^^
Sziasztok! ;*